Kötődés, korai tapasztalatok és az öngondoskodás

Az öngondoskodás első építőköveit gyermekkorban kapjuk az által, ahogy rólunk gondoskodnak szüleink. Mik nálunk a szokások? Például: szabad sírni/dühösnek lenni? Hogyan viszonyulunk az érzelmekhez? Megengedően átéljük őket – vagy a gyengeség jele, ha valakit “elragadnak az érzelmei”? Szabad elkeseredni, ha kudarc ér – vagy az a családi üzenet, hogy “mi sosem adjuk fel”? 

Megengedett dolog igényt kifejezni a kisgyereknek? Megszabhatja a saját énhatárait? Mondhatja azt, hogy most nem akar puszit adni Juli néninek? Választhatja a kék zoknit?

Ezek a kérdések apróságnak tűnhetnek (10 másodperc alatt megvan az az egy puszi, és valóban érte az emberiséget nagyobb tragédia is, mint hogy elszakadt a kiválasztott falevél szára), mégis az ezekre adott rendszeres szülői/gondozói reakcióknak nagy súlya van. Ha a gondozó rendszeresen (!) megtagadja a gyermek igényeit ezzel azt üzeni:

• Nem rendelkezhetsz a saját tested felett.
• Nem jól érzel – nem jól viszonyulsz a világhoz.
• Az érzelmek rosszak.
• Ne mondd el, hogy mit szeretnél, felesleges.
• Nincs jogod akarni dolgokat.
• Nem jól kommunikálsz, nem jól gondolkodsz.
• Nem vagy jó. Értéktelen vagy.

Aki gyermekként egy elfogadó, válaszkész közegben él, azt tanulja meg, hogy az érzelmei természetesek, biztonságban érzi magát a saját testében, tud kapcsolódni a környezetéhez, ki tudja fejezni igényeit és be tudja fogadni a társak érzelmeit és igényeit. 

A fejlett önszabályozáshoz kiemelten fontos az, hogy mennyire harmonikusak a gondozókkal folytatott korai interakciók. A szülői gondoskodás mellett érzelmi összehangolódásra is szükség van. Mit értünk összehangolódás alatt? A szülő érzelmileg megfelelően reagál a gyermek viselkedésére – vele nevet, ha játszanak és együttérző, ha a gyermek elszomorodik. Erősítik az összehangolódást  a ritmikus, ismétlődő, oda-vissza játékok (Kukucs! játék, labdadobálás, csikizés, stb). 

Azonban ha a szülő nem tudja válaszkészen kielégíteni a gyermeke szükségleteit, a gyermek megtanul olyanná válni, amit a szülő szeretne. Megtanulja elnyomni a saját belső késztetéseit és kialakul egy hite arról, hogy vele valami baj van. Valami nagy “rossz” van a belsejében, amit el kell rejtenie. Sokan aztán annyira magukévá teszik ezt a felvett szerepet, hogy ez lesz az “én” és nem értik, hogy miért nem találják meg stabilan a helyüket a világban.

Kötődési sebeink begyógyíthatóak tudatos munkával, az önmagunkkal és jelenlegi életünk fontos szereplőivel való érzelmi összehangolódás által.